Negyvenhat éves vagyok. Tizenkét éve dolgozom magamnak, stabil jövedelemmel rendelkezem, soha nem voltam házas, és nincsenek gyermekem. Az új ismerősöm, Anton ötvenkilenc éves. Profilból szigorú portréja van: öltöny, ősz haj, magabiztos tekintet. Levelezésben udvarias volt, hozzáértően írt, buta célzások nélkül. Minden rendben lévőnek tűnt.
Egy új ismerősöm, aki már 59 éves, azt mondta, hogy 30 évnél nem idősebb feleséget keres: amikor megkérdeztem, hogy miért, a válasza egyszerre nevetésre és szomorúságra késztetett 😢
Este kíváncsiságból beírtam a nevét a keresőbe, és véletlenül rábukkantam a profiljára egy társkereső oldalon. Megnyitottam, és ezt olvastam: „Feleséget keresek. 25-től 32 éves korig, 59 éves vagyok.” Becsuktam az oldalt, és úgy döntöttem, hogy ez az ő magánügye.
De a találkozó előtti reggelen arra gondoltam: vajon mit mondana, ha közvetlenül megkérdezném.
Anton pontosan a megbeszélt időpontban érkezett. Magas, ápolt, drága öltönyben, szép órával, kellemes illattal. Leültünk egy kávézóban, megbeszéltük a projektet. Világosan, lényegre törően beszélt, felesleges szavak nélkül. A munka simán ment.
Amikor végeztünk, ellazult, és azt mondta:
— Jó egy ilyen profi nővel dolgozni. Általában a szakértők ostobaságokat beszélnek.
Elmosolyodtam, és megköszöntem neki. A beszélgetés fokozatosan személyes ügyekre terelődött.
— Nős vagy? — kérdezte.
— Nem.
— Közbejött a karriered?
— Csak még nem találtad meg a lelki társadat.
Anton bólintott, és azt mondta, hogy két éve egyedülálló, miután elvált, és most kapcsolatot keres.
— Próbáltál már randi oldalakat? — kérdeztem.
— Igen, a profil aktív. Pontosan tudom, mire van szükségem, ezért szűrök.
Úgy döntöttem, nem keresek többet.
— Láttam a profilodat. Azt írja, hogy harminckét év alatti nőt keresel. Ez valami elv?
Nyugodtan válaszolt:
— Igen.
— Miért?
Kortyolt egyet a kávéjából, és azt mondta:
— Mert… 😲☹️
Szavai után egyszerre éreztem magam viccesnek és szomorúnak 😢
— Könnyebb a fiatalokkal. Nem a múltban élnek, nem panaszkodnak, könnyebben állnak hozzá az élethez.
Kellemetlenül éreztem magam.
— Szóval a te korosztályodbeli nők is csak a múltban élnek?
— A legtöbb esetben igen. Állandó panaszok, neheztelés, elégedetlenség. Nehéz velük.
Betettem a kanalat a bögrébe.
— És neked magadnak is könnyű? Két válásod van, komoly vállalkozásod, állandó problémáid. Nehézségekről is beszélsz. Egészségügyi problémáid is vannak.
Összeráncolta a homlokát.
— Nem panaszkodom, tényeket közlök.
— És amikor egy nő a nehézségeiről beszél, az már panasz?
Elkezdett bosszankodni.
— Csak vigaszt akarok.
— A vigasz az, amikor egy lány nem vitatkozik, és lenéz téged?
— Túlzol.
– Nem. Nincs szükséged egy hozzád hasonló korú nőre, mert egy hozzád hasonló korú nő egyenrangú partner.
Hirtelen eltolta a csészéjét.
– Azt hittem, megfelelő vagy, de kiderült, hogy túl elvhű vagy.
– Nem minden férfi rossz. De amikor egy ötvenkilenc éves férfi egy harmincévest keres, és ezt azzal magyarázza, hogy a hozzá hasonló korú nők „nehézek”, az sokat elárul.
Felállt.
– Nem kellene együtt dolgoznunk. Összeférhetetlenség van köztetek.
– Egyszerűen nem értek egyet azzal, ha a hozzám hasonló korú nőket azonnal leírják.
Gyorsan felkapta a tabletjét, és elment.
A kávézóban maradtam, és megittam a hideg kávémat. Csak magamnak fizettem, mert ilyen nézeteket valló férfiaktól még egy csésze kávét sem fogadok el.
Aznap este otthon sokáig gondolkodtam a beszélgetésen. Negyvenhat éves vagyok. Ráncos és ősz hajam van. Kétszer indítottam már vállalkozást, egyszer kudarcot vallottam, másodszor sikeres voltam. Felvettem kölcsönöket, és visszafizettem őket. Eltemettem apámat, és támogattam anyámat a betegsége után. Tudom, milyen napi tizenhat órát dolgozni és nem feladni.
Nem a múltban élek. A valóságban élek, amelyben vannak problémák és győzelmek.
És neki egy olyan lány kell, aki még nem nézett szembe komoly nehézségekkel.
Aki nem kérdezősködik két válásról.
Aki nem veszi észre a vérnyomást és az esti gyógyszereket.
Aki csodálni fogja.
Nincs szüksége nőre. Arra az illúzióra van szüksége, hogy még mindig fiatal és hibátlan.
