A hideg fénycsövek fénye szürkés árnyékokat vetett az Otopeni repülőtér D termináljára.
Andrei tiszt a sokaságot figyelte azzal az éberséggel, amit a hosszú évek tapasztalata csiszolt benne. Luna, a fényes szőrű, értelmes tekintetű, tekintélyt parancsoló német juhászkutya ott járt mellette. Három éve alkottak elválaszthatatlan egységet. Luna egész életében egyetlen hibát sem követett el.
Andrei tekintete arcról arcra vándorolt, mozdulatokat, gesztusokat, reakciókat figyelt. Ismerte ezt a játékot, mint a tenyerét.
De azon az éjszakán valami megváltozott.
Luna hirtelen megállt. Fülei felmeredtek, farka megfeszült, tekintete pedig egy nőre szegeződött, aki egy világoskék takaróba burkolt babát tolt maga előtt. A kutya orrlyukai kitágultak, szokatlan intenzitással szimatolt a levegőbe. Aztán minden előjel nélkül mély, fenyegető morgás tört fel a torkából.
Andrei azonnal észrevette a mozdulatot. A levegő mintha megsűrűsödött volna körülöttük, és a terminál nyüzsgése elhalt, mint egy álom. A nő — karcsú, sápadt arcú barna, kidülledő szemekkel — kétségbeesetten kapaszkodott a babakocsi fogantyújába, és dadogva kiáltotta:
— Vigye el innen a kutyát! A kisbabámhoz ne érjen!
De Luna nem engedelmeskedett. Pályafutása során először nem reagált a gazdája parancsára. Villámgyorsan a babakocsihoz vetette magát, hatalmas mancsaival megrázta a műanyag vázat. A kék takaró lerepült, és amit alatta láttak, mindenkit megdöbbentett.
A takaró alatt nem újszülött feküdt. A párnák között egy hűtőtáska lapult, gondosan lezárva. Rajta orosz és kínai nyelvű címkék, valamint biológiai veszélyre figyelmeztető jelzések voltak. A táskában fénylő fémtartályok látszottak, amelyekből éles, vegyszeres szag áradt.
Andrei azonnal cselekedett. Megragadta a nő karját, félrerántotta őt, miközben Luna mozdulatlanul maradt, tekintetét továbbra is a babakocsira szegezve. Egy másik tiszt futva indult, hogy riasztja a terrorelhárító egységet.
— Mi ez?! Hol van a gyerek?! — kiáltotta Andrei, miközben a nő szemébe könny szökött.
A nő megrázta a fejét, és zokogva suttogta:
— Nem volt ott baba. Azt tanácsolták nekem, hogy vigyem át az ellenőrzésen. Nem vagyok benne biztos, mi lehet benne.
Perceken belül biztosították a területet. Beavatkozó egységek rohanták meg a terminált, és a gyanús tartályokat védőruhás szakemberek nagy körültekintéssel kezelték.
A későbbi nyomozás egy olyan nemzetközi hálózat azonosítására irányult, amely tiltott biológiai anyagokkal kereskedett. Az előzetes vizsgálatok szerint a csomagok olyan kísérleti mintákat tartalmaztak, amelyek Ázsiában működő illegális laborokból származtak, és egy nyugat-európai titkos létesítménynek voltak címezve. A szakértők figyelmeztettek, hogy a szállított anyagok biológiai katasztrófát okozhattak volna, ha véletlenül vagy szándékosan felszabadulnak. A nőt könnyű pénz ígéretével toborozták; fogalma sem volt róla, mit szállít, de beleegyezett, hogy egy „diszkrét csomagot” csempésszen át a határon, amely állítólag egy alvó gyermek volt.
Luna története bejárta az egész országot. Még azon az éjjelen a bátor kutyáról és Popescu tisztről készült fényképek megjelentek minden televíziós csatornán. Az emberek dicsőítették a négylábú hőst bátorságáért, és azt mondták, rendkívüli ösztöneivel egy lehetséges katasztrófát akadályozott meg.
Andrei meghatottan nyilatkozott később:
— Azon az estén Luna nemcsak szolgálati kutya volt. Ő volt az egész repülőtér, sőt, talán egész Európa őrangyala.
Azon az éjszakán egy egyszerű rutinellenőrzés ezrek életét mentette meg.
