😲😵 A sofőr bókolni és randira hívni kezdett. Meglepve megmutattam neki a hasamat, de amit válaszul mondott, teljesen szavak nélkül hagyott.
Egy újabb orvosi vizsgálat után épp hazafelé tartottam — az orvos azt mondta, minden tökéletesen megy, és tíz nap múlva végre megláthatom a babámat. Boldogan sétáltam — a fejemben nevek, pelenkák, kiságy forogtak…
És hirtelen — a fékek csikorgása.
Egy autó lassan mellém gördült, és az ablakból egy hízelgő hang szólalt meg:
— Kisasszony, tudja, hogy hátulról úgy néz ki, mint egy Renoir-festmény?
Pislogtam. Talán nem is nekem szólt? Körbenéztem — senki. Megértettem: hozzám beszélt, egy kilenc hónapos kismamához.
Meglepődve felmutattam a jegygyűrűmet. Ő csak huncutul elmosolyodott.
Akkor félig viccből oldalra fordultam, hogy jól lássa a hatalmas pocakomat. Kilenc hónap, mellesleg! De ahelyett, hogy elhajtott volna, még szélesebben mosolygott:
— És? Elmegyünk randizni?
Nem tudtam, elpiruljak vagy felháborodjak. Őszintén, legbelül egy apró, hízelgő érzést éreztem — valaki még mindig nőként látott, nem csak “kismamaként”. De azért határozottan válaszoltam:
— Nem látja, hogy terhes vagyok? Tíz nap múlva szülök!
😯😱 Erre összehúzta a szemét, egyenesen a hasamra nézett, és kimondott egy mondatot, ami majdnem kiejtette a virágokat a kezemből. Pislogtam, nem tudva, valóban kimondta-e, vagy csak hallucináltam…
A folytatás az első kommentben…👇👇👇
Végre úgy tűnt, észrevette a pocakomat. Azt gondoltam: „Na most majd bocsánatot kér és elhajt.”
De ehelyett mintha valami mást érzett volna meg a levegőben, valamit, amit elsőre nem is értett…
Megvonta a vállát, megvakarta a fejét, és lassan így szólt:
— Akkor… tíz nap múlva…
Belsőmben megremegtem, felkészülve arra, hogy valami lehetetlent hallok.
Majd úgy folytatta, mintha csak magának beszélne:
— Bár… nem, inkább tizenöt nap múlva. Az nyugodtabb lesz.
Aztán rám nézett, mintha most hozott volna meg egy döntést, és egy halvány mosollyal közvetlenül ezt mondta:
— Nos… akkor találkozunk tizenöt nap múlva. Mit szólsz?
Ott álltam, meglepetten és hitetlenkedve. A nevetés majdnem kibuggyant belőlem, miközben arra gondoltam: „Ez tényleg velem történik?!”
